A személyazonosítás fontos kérdés már a történelem kezdete óta, így az idők során különböző módszereket dolgoztak ki a minél biztonságosabb és hitelesebb azonosítás érdekében. Az ujjlenyomatot már az ókortól kezdődően használták hitelesítésre ujjnyomatos agyagpecsétek formájában, de tudományos elemzése csak néhány száz éve kezdődött el.
Az ujjlenyomat az elmúlt évszázadok kutatásainak köszönhetően a modern kriminalisztikában is használt személyazonosítás egyik formája lett. Az ujjak bőrlécrajzolatait használó személyazonosítási- és nyilvántartási vizsgálati módszer működésének alapja az a tény, hogy ujjbegyeink mintázata valamennyiünknél eltérő. Az ujjlenyomatok lehetséges különböző mintázatainak száma több, mint 60 milliárd, így kizártnak tekinthető, hogy két személynek azonos ujjlenyomata legyen.
Az ujjak rajzolata már a születés előtt kialakul, az életkorral nem változik. Hiába kopnak az életkorral, kétkezi munkától, vagy sérülnek mechanikusan, esetleg vegyszerek által a papilláris vonalak regenerálódnak, a rajzolatok újból az eredetinek megfelelően jelennek meg, így a hosszú távú azonosítás biztosított.
Az ujjnyomatok elemzése során a fent leírt egyediséget, állandóságot, megváltozhatatlanságot felhasználva segíti az azonosítást a daktiloszkópia.
Igazságügyi daktiloszkópiai szakértői vizsgálatra kerül sor, ha a szakkérdés annak eldöntésére irányul, hogy
-
a kérdéses ujj- vagy tenyérnyom azonosításra alkalmas-e,
-
kitől származik,
-
azokat más helyszínen is megtalálták-e,
-
a nyilvántartás alapján megállapítható-e az érintett személyazonossága.
A szakértő szakvéleményét, az ujj- vagy tenyérnyomot hordozó tárgy, vagy az arról készített fénykép alapján készíti el.
