Az igazságügyi fizikai szakértői vizsgálat feladata minden olyan tárgy, szervetlen és szerves eredetű anyagmaradvány vizsgálata, amelyek bizonyíthatják az egyes bűncselekmények megtörténtét. A fizikai szakértők elméleti kérdések (pl. esemény rekonstrukció: eszközhasználat módja) megválaszolásával is foglalkoznak, azonban az igazságügyi fizikai szakértői vizsgálat nem terjed ki az emberi eredetű anyagmaradványok (vér, váladékok, hámszövetdarabok, stb.) vizsgálatára. Az anyagok, anyagmaradványok fizikai állapotával kapcsolatos vizsgálatokra (pl. keménység, szín, optikai, dinamikai jellemzők) kell fizikai igazságügyi szakértőt kirendelni. Az igazságügyi fizikai vizsgálat tárgyai az olyan kriminalisztikai anyagmaradványok, melyek nem sorolhatók a biológiai anyagmaradványok közé. Fizikai vizsgálat tárgyává válik az elkövető ruházatáról vagy a feltételezett elkövetési eszközről a helyszínen maradt anyagmaradvány. Forenzikus fizikai vizsgálatot kell lefolytatni, ha a szakkérdés az alábbiak valamelyikére irányul:
Az igazságügyi fizikai vizsgálatokat kiegészíti a honlapunkon már tárgyalt vegyészszakértői és az igazságügyi botanikai vizsgálat, mely a bűncselekménnyel, annak elkövetésével vagy a helyszínnel összefüggésbe hozható növénymaradványok összehasonlítására, azonosítására, eredetének, származási helyének megállapítására irányul. |
Adatvédelmi hírlevél
Értesüljön az adatvédelem illetve a direkt marketing témakörével kapcsolatos cikkekről, hírekről, jogesetekről, jogszabályi változásokról, ajánlatokról!ADATVÉDELMI KÉPZÉSEK
Dr. Kulcsár Zoltán adatvédelmi képzései:
E-learning:
Kamerás megfigyelőrendszerek adatvédelme, használata – 6 ügyvédi kreditpontÉlő tantermi és online képzések:
Hírek
- A kormányhivatal szakmai hozzáértését dícséri a CATL, miután az igazságügyi szakértők hiányosságokat tártak fel az akkugyár engedélyében - Debreciner.hu
- Kulcsár Béla - 75 éves Győr díszpolgára, gyűjtő, harmonikás, egyetemi docens - podcast - KISALFÖLD
- Itthon: Megúszta a börtönt Magyarország egyik legismertebb gyermekpszichiátriai szakértője - hvg.hu
- Belföld - Rendőröket hallgattak meg az igazságügyi orvosszakértő ügyében - Index.hu
- Megújultak a szakértői bizonyítás szabályai - Jogászvilág
- Törvényszéki szakértő: Nem biztos, hogy azonosítani tudjuk majd a túszokat - Neokohn
- Kiderült, mikorra várható Dudás Miki édesapja ügyében a szakértői vélemény - Borsonline
- Washingtoni légi katasztrófa: szakértő mondta el az Origónak, hogy mi állhatott a tragédia hátterében - Origo
- Jogszabályfigyelő 2024 – 51. hét - Jogászvilág
- Belföld - Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja - Index.hu
-
Legutóbbi bejegyzések
Archívum
- 2022. február
- 2016. június
- 2016. április
- 2016. január
- 2014. július
- 2014. február
- 2013. december
- 2013. szeptember
- 2013. július
- 2013. március
- 2013. február
- 2013. január
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. szeptember
- 2012. augusztus
- 2012. július
- 2012. június
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
Blogtár
- Adatvédelem
- Adatvédelmi blog
- Adatvédelmi hatásvizsgálat
- Adatvédelmi tanácsadás
- Adatvédelmi tisztviselő
- BISZK
- Dr. Kulcsár Zoltán – Wikipédia
- EU Adatvédelmi rendelet portál
- Igazságügyi szakértő
- Igazságügyi szakértők adatbázisa
- Jogdoktor
- Jogi fórum
- Kártérítés
- KISZK
- Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
- Miskolci Igazságügyi Szakértői Kamara
- MISZK
- RoBoT~JoG – robotjog.eu
- SZISZK
- VEISZK
Címkék
- adatvédelem
- adatvédelmi rendelet
- alkohol
- bírósági eljárás
- büntető eljárás
- eu
- európai unió
- fegyverszakértő
- gazdasági társaság
- genetikai vizsgálat
- geológiai szakértő
- ingatlan
- jogszabály
- képzés
- közlekedési szakértő
- lőszer szakértő
- magyar
- magyarul
- műszaki szakértő
- oktatás
- orvosszakértő
- pszichológus szakértő
- reform
- rendelettervezet
- segédszemélyzet
- szakkonzultáns
- szakvélemény
- szakértő feladata
- szakértői alapoktatás
- szakértői intézmény
- szakértői kamara
- szakértői névjegyzék
- szakértői szerv
- szakértői testület
- szakértői tevékenység
- szakértői vizsga
- szakértői vélemény
- Szakértőjelölt
- szakértő joga
- szakértő kirendelése
- szakértő kötelezettsége
- vegyész szakértő
- vegyészszakértő
- írásszakértő
- új
Nekem ez a szakma nagyon tetszik!Régota foglalkoztat a kémia és a nyomozás…