A tavaly őszi kolontári katasztrófa ügyében eljáró nyomozó hatóság augusztusban a zagytározót üzemeltető Mal Zrt. vezetése elé tárta azokat a szakvéleményeket, amelyek a vörösiszap-katasztrófa ügyében készültek. A nyomozási szakban lévő bűnüggyel párhuzamosan a bíróság szeptemberben folytatja az alumíniumcég ellen indított kártérítési perek tárgyalását. Kártérítési ügyekben felperes lehet a magyar állam is, az erről szóló kormánydöntés előkészítését az igazságügyi tárca már megkezdte.
Sok munkát adtak az igazságügyi szakértőknek, hiszen a tavaly október 4-i vörösiszap-katasztrófa bűnügyében eddig hat szakvélemény készült, a legutóbbit az elmúlt hetekben ismertette a Mal Zrt. akkori és jelenlegi vezérigazgatójával a nyomozó hatóság. A vezérigazgatót képviselő ügyvéd szerint védencét nem terheli büntetőjogi felelősség a tragikus eseményért, mivel az igazságügyi szakértők okfejtései mindinkább megerősítik azt az álláspontját, hogy a cég első számú vezetője gondatlanságból sem idézte elő a foglalkozás körében elkövetett halált okozó tömegszerencsétlenség bűncselekményét, ráadásul a riasztórendszer is megfelelően működött.
Kormányhatározat alapján Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely körzetében a sérült lakások helyett újakat építettek, a földeket pedig kármentesítették. A károsultak hozzájárultak, hogy a kárösszegét az állam hajtsa be a felelőstől, így az igazságügyi minisztérium feladata, hogy megvizsgálja a perindítás lehetőségét.
Az ősszel folytatódó polgári eljárások is a büntetőeljárásban készült szakvéleményeket veszi alapul. melyek azt igazolják, hogy az adott időben a gyár környékén nem volt sem földmozgás, sem egyéb rendkívüli természeti esemény. Az igazságügyi szakértők vizsgálatai szerint a zagytározó gátja így a cég működési körébe tartozó okok miatt sérülhetett meg.