Ugyan csak szeptemberben kezdődik a vörösiszap-katasztrófa büntetőügye a Veszprémi Törvényszéken, a szakértők kirendelésének kérdésében már az egyeztető tárgyaláson megtörtént az első pengeváltás.
Mint ismeretes, a MAL Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap elöntötte Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófában tíz ember életét vesztette, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná. Az ügyészség halált előidéző gondatlan közveszélyokozás, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat január közepén 15 érintettel szemben. A büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel.
Az előkészítő zárt ülésen a védelem és az ügyészség között a szakértők kirendelésének ügyében nem volt egyetértés. A nyomozóhatóság ugyan nagyszámú szakértőt rendelt ki, azonban közöttük sokan úgynevezett eseti szakértők voltak. A bíróság felszólította az ügyészséget, hogy adja meg annak okát, miért nem az eljárási törvény szerinti igazságügyi névjegyzékbe vett szakértőket rendelt ki a nyomozás során. A vádat képviselő ügyész elmondása szerint sok igazságügyi szakértő szóban visszautasította a felkérést, ezért került sor eseti szakértők igénybevételére.
Az egyeztető tárgyaláson a védelem kifogásolta, hogy az ügyészség a nyomozás során nem adott lehetőséget a szakértőkhöz intézett kiegészítő kérdésekre, ezért ezekre majd a tárgyaláson lesz csak lehetőségük.
Az ülésen meghatározták a tárgyalások menetrendjét is, a büntetőpert ez évben november kivételével havonta öt napon át tárgyalják. Az első tárgyalássorozat szeptember 24. és 28. között lesz, azután október 15-től 19-ig folytatódnak a tárgyalások.
A cikk megírásához a CompLex Ügyvéd Jogtár Prémium verziója nyújtott segítséget.