Újabb szakértői meghallgatás

A Bándy-gyilkosság perében mind a vádiratot, mind a vádlott vallomását cáfolta az igazságügyi szakértő. A szakvélemény szerint a vádlott nem táskaszíjjal, hanem puszta kézzel fojtotta meg áldozatát. A szemtanúk mellett a kirendelt igazságügyi szakértők is cáfolták a vádlott korábbi vallomását.

 

A boncolást végző orvosszakértők az áldozaton talált csaknem húsz külső sérülés, valamint a belső károsodások alapján megállapították, hogy a vádlott nem a rendőrségi pszichológus táskájának szíjával, hanem kézzel fojtotta meg a fiatal nőt.

Mint ismeretes, a vádlottat közvetlenül az elfogása után elmeszakértők vizsgálták meg. A szakértők megállapították, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt.

A pszichológus szakértő szerint ugyan a férfi ismerhette a lányt korábbról, de nem lehetett köztük intim kapcsolat. A pszichológiai vizsgálat pedig azt állapította meg, hogy a vádlott intelligensebb azoknál, akik hozzá hasonlóan nyolc általánost végeztek. Nem kizárható, hogy az áldozatot ismerhette valamilyen szempontból, azonban kizárható, hogy olyan mélységben, ahogy azt elmondta. Az igazságügyi pszichológus szakértő szerint a vádlott intim kapcsolatban biztosan nem állt Bándy Katával.

A vizsgálatok során a sértetten egy másik férfi  DNS-ét is kimutatták a szakértők. Az áldozat körme alatt, illetve a táskáján talált minták megegyeztek a vádlottéval, de a köröm alatt egy másik férfi DNS-e is kimutatható volt.

„Érzékeny vizsgálati eljárásainkkal nagyon kevés biológiai anyag DNS-ét is ki tudjuk mutatni (…) elképzelhető az, és inkább az a valószínűbb, hogy ez egy normál érintkezésből, egy normál testi kontaktusból is oda kerülhetett” mondta Füredi Sándor igazságügyi genetikus szakértő.

A cikk megírásához a CompLex Ügyvéd Jogtár Prémium verziója nyújtott segítséget.

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Újabb szakértői meghallgatás bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük